Minden, ami nő

Hogyan legyen sikeres egy interjú?

Akár állásinterjúra vagy egy nagyobb tárgyalásra készülünk, mindig elfogja az embert az izgatottság. Még a rutinosabb személyeket is, hiába tagadják.
Jómagam is nap mint nap tárgyalok már évek óta, mégis vannak olyan cégek, helyzetek, amikor igenis szükség van egy kis színészi képességre. De mégis mit kellene előadnunk?
A magabiztosságot. Igen, nem csupán csak úgy születik és az anyatejjel szívjuk magunkba, hanem igenis elő kell adni magunkat és sugározni kell, hogy határozott jellem vagyunk. 
inter

Tapasztalataim alapján az üzleti világban vagy egy állásinterjú során sokkal inkább felfigyelnek egy határozott személyiségre. Mivel talpraesett, magabiztosságot sugároz és úgy tűnik (de csak tűnik), hogy semmitől nem retten meg. Nincsenek rossz válaszai, csak helyen csomagolt és burkolt reakció, ha valamivel nincs tisztában. Másként adja elő, nincsenek “nem tudom” válaszok, csak helyesbítő reakciók.

De nézzük is kicsit részletesebben, hogyan érhetnénk el azt, hogy sikeresebben érvényesüljünk!

Megjelenés

app

Hiába mondja bárki, hogy a külső nem minden, az első benyomás a legfontosabb. Az öltözék, a harmónia, a fellépés, a testtartás, az ápoltság.
Ki tárgyalna vagy interjúztatna olyan embert, aki görbe háttal, félszegen lép be egy irodai helyiségbe? Persze, meghallgatják, de inkább hamar túlesne a kötelező körön, hiszen senki sem szeretne olyan emberrel beszélni, akit noszogatni kell, fogni a kezét. Ez munka, ez üzlet.

Igen is készüljünk fel testben és lélekben egyaránt. Ha kell, gyakoroljunk, készüljünk fel az előforduló témákra, kérdésekre, legyünk naprakészek.

Bemutatkozás

intro

Ha mi vagyunk az érkező fél, mindig nyújtsunk kezet elsőként. Mutatkozzunk be, fogjunk kezet és közben tartsuk a szemkontaktust. Amennyiben névjegycsere történik, sose rakjuk el rögtön, nézzünk rá, majd a partnerre, lássa, hogy a névjegyet egyeztetjük a személyével. Ha tárgyalásról van szó, ezt többször is megtehetjük.
Amennyiben valaki csatlakozik a beszélgetéshez, minden esetben álljunk fel és úgy nyújtsunk kezet az illetőnek. Akkor is ha mi vagyunk a vendégek, vagy akár a fogadó fél, a tiszteletet mutassuk partnerünk felé.

Információ, felkészülés

information

Mindig készüljünk fel az adott interjúra, tárgyalásra. Ha állásinterjúra megyünk, nem elegendő csupán a cég általános honlap által tájékoztatott sorait olvasni, érdemes kicsit kutakodni, mit csinált, milyen eredményeket ért el, és ebből adódóan az interjú végén akár ezekre részletesebben is rákérdezhetünk.
Tűnjünk ki ezzel a tömegből, hogy érdeklődőek, kíváncsiak vagyunk, és nem csak általános információkkal tudunk szolgálni!

Etikett

etikett

Természetesen írnom sem kell, hogy a mobiltelefont halkítsuk le, vagy kapcsoljuk ki. Akár minket, akár a tárgyaló felünket is megzavarhatjuk és kizökkenthetjük a ritmusából.

Bár öltözködésben a szabályok már lazultak, érdemes tartani magunkat ún. szabályokhoz. Ha az urak nem is szeretnének öltönyben “flangálni”, egy sötét, fekete farmer egy inggel és sport zakóval teljesen elfogadott. Hölgyek esetében egy elegáns nadrág blúzzal, és zakóval. Vagy a nyári napokon egy ruha zakóval.
Fontos megjegyezni, hogy csak hőségriadó esetén hagyhatják el a harisnyát és a zárt cipőt. A férfiak pedig ha zakójukat szeretnék levenni, előbb kérdezzék meg, hogy nem bánják- e a résztvevők?

A kevesebb néha több

 

Főként hölgyekre vonatkozik a kijelentés. Nem a korunk miatt fognak komolyan venni minket, hanem a tapasztalt és felkészült, határozott fellépésünk miatt. A kevesebb, szolidabb smink amúgy is elterelné és nevetségessé tenné az egész interjú folyamatát.
Így mind nőknél és férfiaknál a parfüm, az ékszerek szintén nem szabad, hogy túlzásba kerüljenek.

 

Végezetül az elköszönés

goodby

A tárgyalások, interjúk végén is elsőként nyújtsunk kezet, és köszönjük meg a lehetőséget. Ha állásinterjún voltunk, várjunk legalább egy hetet, és utána finoman, például egy email formájában érdeklődjünk. Amennyiben cégünk által képviselt tárgyaláson vettünk részt, akár aznap megköszönhetjük írásban a személyes találkozót, mint visszacsatolás, és nyomatékosítsuk a rendelkezésre állásunkat.

De nyilván mindig embere, és helyzete válogatja az adott viselkedési formákat, viszont ezeket felhasználva, talán könnyebb dolgunk lesz a jövőben.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!